A blogomban nem csak kizárólag körömlakkok lesznek, hanem bármi ami felkelti az érdeklődésem sminkek terén, vagy amit épp várásolok/vásároltam.
Persze körömlakkok is lesznek bőségesen, de most épp egy tusra volt szükségem, hát és épp "kézre esett" az Alverde új, limitált kollekciójának egy darabja.
Én Ausztria mellett lakom, és kimentem kicsit körülnézni az egyik Dmben. Rengeteg akciós áru volt, sminkek között főleg Alverde, és az Alverde mostani limitált szériája már mind az akciós polcon volt. Valamint még a Essence Urban Massages néhány darabja, főleg körömlakkok. De ellen tudtam állni... :]
Gyönyörű csomagolásban
Már nagyon régóta szükségem volt egy tusra, és most őt 1,50 euróért tudthattam magaménak. Nem tudom, hogy magyarországon mennyi, igy most kb átszámítva 450Ft volt. Ennek a kollekciónak 2 színű tusa van, ez a 20-as számú Graphite, valmint egy másik barna színű, de annak sajnos nem jegyeztem meg a nevét.
Az alján található szám és név
Fényben egy távolról feketének tűnő, amúgy szürkés metálos színű, azaz ahogy a neve is kimondja, grafit árnyalatú tusról van szó. Vékony ecsete van, jól lehet vele dolgozni. Tartósságát tekintve közepesen tartósnak mondanám. Elmentem vele bulizni, koncertre, de nem mászott fel a homlokomra! :) Szóval nem kell folyamatosan ellenőrizni, de azért nem a legtartósabb. Inkább nappalra ajánlanám.
Ezüstősen metálos grafitos árnyalat
Nagyon különleges illata volt, ami nem tudom hogy az Alverde termékek sajátossága, vagy csak ennek a kollekciónak, de nagyon meglepett, kellemes csalódás volt. :]
Nektek van ebből a kollekcióból terméketek? Szeretitek az Alverde sminktermékeit?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése