Tehát akkor lássuk:
Bourjois szempillaspirál
Még a Bourjois vásárlásom alkalmával láthattatok róla képet,
januárban szinte csak ezt hordtam. Nagyon szépen szétválasztja, és hosszabbítja
a pillákat, viszont nem dúsít! Nem tömött szempillasort kapunk, hanem
természetes hatásút. Ritka pillájú lányok kerüljék, mert csak pénzkidobás lenne
számukra.
Bourjois Clubbing Liner Tus
Szintén volt már említve a haulos bejegyzésben, de az a
helyzet, hogy ez a tus minden várakozásomat felűlmúlta. Precíz,
ébenfekete vonalat lehet húzni, fél napig garantáltan fennmarad extrém
körülmények között is. Áldom a Bourjoist.
Holografikus körömlakk
Az a helyzet, hogy amióta megvettem, és nektek is
megmutattam a holo lakk próbálkozásomat, azóta többször is olyan volt a körmöm. Lehet nem láttok nálam több körmös bejegyzést, mert egyszerűen imádom :] Bár
lehet a holo lakkot nem imádni?? Egyszerűen beleszerelmesedtem. És amióta az
Essence Icy Princessét megszereztem, azóta ő adja az alapot.
Bettina Barty Csokoládé Kéz És Testápoló
Imádom ezt a testápolót, attól eltekintve, hogy az én normál
bőrőm nem mindíg szívja be maradéktalanul (amit utálok), valamint hogy annyira
de annyira erős az illata, hogy fél napig érezni, ezért nem tűr el maga mellett
parfümöt. Mindenki ennek tudatában gondolkozzon a megvásárlásánál. Hidratáló
hatását sajnos nem tudom, mert normál bőröm van, csak élek-halok a
csokiillatért, és szeretem magamat kenegetni :D Egész jó összetevői vannak, és hatalmas
mennyiség: 500ml.
1500Ft - Müller.
Sunfleur Tisztító arcradír
A teszt óta még mindig ez a kedvencem, nagy valószínüséggel
nagyobb időszakra leragadok ennél, mert tényleg nagyon bevált. Minden este
használom, a bőröm nem készült ki, nem szokta meg.
Babydream Ápolókrém Körömvirággal
Ez a krém nálam most az univerzális krém szerepét tölti be. Szoktam estére lábra, aztán ráhúzok egy zoknit, valamint kézre kenni, és ráhúzom az Essence kesztyűmet. De volt olyan is, hogy az arcomra kentem, és arra is bevált. Nagyon finom illat (körömvirág) szép összetevők, tápláló, pont télre tökéletes.
600Ft - Rossmann
Alterra parfümmentes sampon&tusfürdő
Átállásom a természetesebb kozmetikumokra c. jelenet első szereplője. Tulajdonképpen elsőként próbaképp vettem, milyen is egy ilyen full egyszerű, szagtalan, átlátszó tusfürdő. Jelentem, nem olyan borzalmas. Sőt. Szinte már megszerettem. Egyszer kipróbáltam samponként, nehezen habzik, viszont 4 napig nem kellett hajat mosnom! Nem volt zsíros, jó, kicsit sprőd lett, de ezt az utat majd úgyis végig kell szenvednem amikor átállok szilikonmentes samponokra.
600Ft – Rossmann
Avene Tonik Érzékeny bőrre
Az arcradír és ez a tonik tökéletesen kiegészítik egymást, fantasztikus páros. A toniknak nagyon finom illata van, és a pirosságot a radír után eltünteti. Utána nem érzek húzódó érzést az arcomon, nem szárad ki. 3000-4000Ft – Patikákban
Gliss Kur 1 perces hajpakolás
Nagyon szeretem a Gliss Kur egyperceseit, balzsam helyett
használom, és addig hagyom fenn, ameddig csak tudom miközben fürdök. Nagyon
finom mézes-virágos illata van, a haj sima, fényes, selymes lesz tőle. Mindig
más fajtát veszek ebből a pakolásból, eddig mindegyik megállta a helyét, nem
tudnék választani hogy melyik teljesített a legjobban.
Neutrogéna Kézkrém
A tesztemben mindent leírtam róla, ez azóta sem változott.
Finom, puha kezek.Időközben próbálkoztam más kézkrémmel is, de nem vált be,
erről a Essence almás-vaniliás kézkrém bejegyzésben olvashattatok.
1200Ft – Dm, Rossmann, Müller
Ebelin Kozmetikai Kendő
A sminkemet (azt a minimálisat (spirál+tus)) csak
sminklemosó kendővel vagyok hajlandó leszedni. Ennek több oka is van:
egyszerűbb, könnyebb, gazdaságosabb, nem folyik bele a szemembe, nem kell 10
órán keresztűl a láthatatlan pamutszálakat kiimádkoznom a szemgödrömből... És
még folytathatnám. Tulajdonképpen ez a kendő nem a hónap kedvence, hanem inkább
az év kedvence. 25 db van benne, 350Ft-ért, megfelelően nedvesített, kis csomag. Tökéletes.
Dm – 350Ft
Christina Aguilera By Night parfüm
Még tavaly körülbelül ilyenkor vettem, és általában csak télen használom, vagy néha el is felejtem, azért nem fogyott még el. Vastag, testes, szexi illat, közepesen tartós (max. 3 óra)
5000Ft - Drogériák
Ha valamiről szeretnétek tesztet, külön posztot, jelezzétek! :]
Holnap következik a folytatás, a Januári kedvencek - második felvonás ;]
Holnap következik a folytatás, a Januári kedvencek - második felvonás ;]
Gyönyörű a körmöd :$
VálaszTörlésKöszönöm :]
VálaszTörlésÉn ezt az Ebelines lemosót nagy dobozos kiszerelésben szoktam venni nagyon szeretem én is :)
VálaszTörlésNem is tudtam hogy van nagyban, majd meglesem, köszi hogy mondtad! :]
VálaszTörlés